Kondor Béla

Kondor Béla (1931 – 1972)
festő, grafikus, költő

„Az „abszolút modernek”, hogy tehetsége az ő oldalukon nyomjon a latban, ujjongva üdvözölték. Az akadémikusok, naturalisták, hogy ne nyomassza őket a tehetsége, ujjongva sorolták az „abszolút modernek”, hasznavehetetlenek közé.” – írta róla Kristóf Attila. A konzervatív stílusnak túl modern volt, másoknak konzervatív. Azon nagy művészeink közé tartozott, aki mindig új, a hagyományostól eltérő utakon járt, és ezzel a meg nem értettség és csodálat között egyensúlyozott egész életében, már főiskolai tanulmányaitól kezdődően.

Bár a Képzőművészeti Főiskola festő szakán, freskó tanszakán tanult, mégsem ott fejezte be tanulmányait, nem tudott beilleszkedni a festészetet ebben az időszakban, az ’50-es években jellemző tónusos, posztnagybányai, ipresszionisztikus stílusba, mint ahogy távolt állt tőle „a szocialista realizmus félreértéséből született akademizáló-naturalista irány, és az alföldi hagyományból táplálkozó dekoratív-realista törekvés” is. A maga egyéni, sajátos kifejezésmódja önálló stílusban forrta ki magát, amelyhez végül a főiskola grafikai tanszéke adott teret. „Főiskolai diplomamunkája, a Dózsa-sorozat, konstruktív és expresszív erejével új ösvényt nyitott a magyar grafikában. Már ekkor látszott művészetének nagy ereje, szintetizáló képessége: a grafika nagy tradíciójához, Dürerhez, Rembrandthoz nyúlt vissza, tőlük tanulta a mesterség kézműves tiszteletét, a vonallal mindent elmondani tudást – ugyanakkor a ma emberének a problémája tükröződött műveiben, formanyelve egyszerre volt hagyományőrző és modern, korunk új művészeti izgalmai éltették.” – írta róla Németh Lajos. Nem tudta és nem is akarta kivonni magát korának társadalmi, politikai változásainak hatása alól, mely sok esetben mégis kárára és nem előnyére vált. „Kondor 1956 festője volt.”

Grafikáiban megmutatkozó egyéni látásmódjával, a kor követelményeihez nem alkalmazkodó stílusával iskolát teremtett, miközben a freskófestészettől sem távolodott el egy pillanatra sem. Azonban míg freskóterveinek megvalósítására nem nyílt lehetőség, azokat nem fogadták el, grafikáinak „jellegzetes vonalhálózata, a finoman remegtetett, olyannyira érzékeny kondori vonal, a világos és sötét foltok váratlan keveredése, a rézkarc technika bravúros kezelése” mindenki számára meggyőzővé tette művészi nagyságát, amely ahogy fogalmazott, „bujkálásra alkalmas, ahol elrejtőzhetnek a régi, nagy, zavaros és tisztaszívű ábrándok.”

Hagyatékát 1974-ben vásárolta meg az állam, mely az ország nagy képzőművészeti gyűjteményeiben került elhelyezésre, főleg a Nemzeti Galériában. Grafikai anyagai a Herman Ottó Múzeum tulajdonába kerülnek, kiegészítve a korábbi vásárlásokból és a Kondor-család által ajándékba adott gyűjteményt. Ezekből került bemutatásra a Herman Ottó Múzeumban 1977-től egy emlékszobában Kondor emlékkiállítása, amely 1989-ig volt látható. Lebontása után 1991-ben merült fel ismét az állandó kiállítás gondolata, amely végül a Miskolci Galéria Rákóczi-házának műemléki szárnyában, a tetőtérben nyílt meg ismét 2000. októberében, az emlékére róla elnevezett Kondor Béla-teremben, amely 200..-ig állt fenn. 2010. februárjában újraszervezve ismét minden érdeklődő számára megtekinthetővé válik gazdag hagyatékának miskolci anyaga.

Győri János írta róla: „A magasság mint létdimenzió, világképének igen korán része lett. […] A csábító magasban szálló gépcsodák […] izgalomba hozták, lázas tevékenységre ösztönözték: szárnyas szerkezetek létrehozására. […] bonyolultabban, konstruktív művészi igénnyel, „csuda-bogaraknak” keresztelve s grafikái vagy festményei készültekor tetszés szerinti perspektívába állítható „térrajzként”, háromdimenziójú modellként hasznosítva őket élete végéig játszadozva fabrikált, hogy végül is művészileg elgondolt és megrendezett fényképfelvételei során döbbenetesen látomásos katasztrófa-képsorozatának gigantikussá nagyított elemei, az ember utáni csend összezúzott és félelmetes szimbólumai legyenek, vizuális emlékül a szorongva látott jövőből.” Fiatalkori repülés- és magasság-vágya, annak tárgyiasult megjelenési formái egész életében végigkísérték és áthatották munkásságát.

A miskolci Kondor Béla gyűjteményben a fiatalon elhunyt iskolát teremtő mesternek minden korszaka megismerhető egy-egy alkotásán keresztül, a "repülés" gondolatköréhez kapcsolódó grafikáin, festményein, fotóin és konstrukcióin keresztül.
Miskolci grafikái között megtalálhatók ugyanakkor az irodalom által ihletett híres Hamlet-illusztrációi, a Blake-sorozat egyes lapjai, vagy Dürer emlékére készült lapjai is, hiszen a költészet és irodalom legalább annyira fontos és meghatározó jellemzője életének, akár a repülés.
Életének utolsó másfél évében fordult a rézkarc után a fotó felé. „Minden úgy kezdődött, hogy évtizedekig utáltam a fényképezést, még látni is nemhogy csinálni. Főiskolás koromban nagyokat röhögtem volt mesteremen, Koffánon éppen ezért. Azóta jónéhány év telt el. Vettem egy fényképezőgépet és fénymérőt…”- írta egy katalógusának előszavában. Fotói szervesen illeszkednek életművébe, melyek a problémák egy új megközelítési módjaként jelennek meg. A fotóban az egymásra fényképezés, a kitakarás és különféle exponálások variációival szintén egyedülálló, rá jellemző technikát és stílust dolgozott ki, melynek számos műalkotása a miskolci gyűjtemény és kiállítás részét képezi.